Az igazgatótanács ülése után Christine Lagarde, az IMF vezetője közleményt adott ki, amelyben elégedetten szólt arról, hogy "gazdasági téren az elvárt javulás jelei tapasztalhatóak Ukrajnában", ugyanakkor rámutatott arra is, hogy "az ukrán gazdaság súlyos válságban van, és igen sok kihívással és gonddal néz szembe".
Lagarde elismerően szólt arról, hogy "hogy volt elég bátorsága az ukrán vezetésnek ahhoz, hogy piaci szintre emelje az energiaárakat", ugyanakkor sürgette a nyugdíjreform végrehajtását, aminek révén csökkenteni lehet a költségvetési hiányt és az államadósságot.
Az IMF igazgatótanácsának ülésén szó volt arról is, hogy ha Kijev teljesíti vállalt kötelezettségit, akkor Ukrajna novemberben mintegy 1,3 milliárd dollár, jövő év februárjában további csaknem 2 milliárd dollár támogatást kap az IMF-től.
Oleg Csurin, az ukrán jegybank elnökhelyettese kedden azt mondta, hogy ha a héten az IMF igazgatótanácsa rábólint a segélyrészlet megadására, az amerikai kormány 1 milliárd dollár, az Európai Bizottság 600 millió dollár pénzügyi garanciát vállal. (A garanciavállalás feltétele az IMF-kölcsönrészlet jóváhagyásának.)
Az IMF 2015 márciusában 17,5 milliárd dolláros hitelt hagyott jóvá Ukrajna számára, amelyet négy éven át több részletben tervez folyósítani. A kölcsön első részletét - 5 milliárd dollárt - 2015. március 13-án, a második részletet - 1,7 milliárd dollárt - szintén tavaly, augusztus 4-én kapta meg.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve