A gazdasági válság újabb és újabb meglepetésekkel szolgál, ezért nem lehet kizárni, hogy Görögország, Írország és Portugália után az eurózóna további tagállamainak is mentőcsomagokra lehet szükségük - jelentette ki Joaqunin Almunia egy spanyol lapnak nyilatkozva. Annyi csontváz dőlt már ki a különböző szekrényekből ebben a válságban, olyan sok minden vált valóra, amit senki sem tartott valószínűnek, hogy bármi megtörténhet. Véleménye szerint a világgazdaság jobb állapotban van, mint a 2008-ban indult recesszió előtt volt, s ez még akkor is igaz, ha a növekedési várakozások az elmúlt hetekben romlottak. Hogy szükség lesz-e újabb nemzetközi támogatásokra az attól függ, miként alakulnak a gazdasági folyamatok, és ez milyen hatással lesz a bankokra, illetve a pénzügyi rendszerre.
Eközben a német kormánykoalíció köreiben erősödnek azok a hangok, amelyek szerint Görögország kiléphet az eurózónából. Peter Altmaier, a kormánykoalíció vezető pártja, a CDU parlamenti frakcióvezetője azt mondta az ARD-nek nyilatkozva, hogy bár az övezet szabályrendszere nem teszi lehetővé egy tagország kizárását, Athén dönthet úgy, hogy kilép. Ha az EU-IMF-ECB trojka úgy találja, hogy Görögország nem tudja teljesíteni az első görög segélycsomagért vállalt kötelezettségeit, s ezért nem javasolja a következő hitelrészlet átutalását, akkor a görögöknek el kell döntetniük, hogyan tovább.
Szintén az ARD-nek nyilatkozva Christian Linder a koalíció kisebb pártja, az Szabad Demokraták főtitkára leszögezte: semmilyen lehetőséget nem lehet kizárni az eurózóna válságkezelésében, így azt sem, hogy ha Görögország nem tud megfelelni vállalt kötelezettségeinek, akkor elveszti a jogosultságát a kedvezményes hitel igénybevételére. A támogatást azon az alapon adták, hogy a kisegített ország hajlandó és képes kiásni magát felhalmozott adóssághegye alól. Amelyik nem, az nem számíthat ilyen támogatásra, hanem más utat kell keresnie. Így semmilyen lehetőséget nem lehet kizárni.
A világ legfejlettebb országait tömörítő G7 pénzügyminisztereinek hét végi csúcsértekezletéről kiszivárgott hírek szerint a trojka - amely a múlt héten felfüggesztette görögországi misszióját, mert nézeteltérése támadt a kormánnyal arról, miért nem halad Athén vállalásai teljesítésével - végül várhatóan megtalálja a módját, hogy javasolja a támogatás következő, nyolcmilliárd eurós részletének átutalását. Ezzel Görögország egy ideig kihúzhatja, miközben az eurózóna-tagállamok parlamentjei elfogadhatják a második görög csomagot.