A WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára szerda délután 41,18 dolláron, hat és fél éves mélyponton állt. Percekkel 18 óra előtt 41,43 dolláron jegyezték, ami 1,48 dollár (3,40 százalék) csökkenés a keddi záróértékhez képest.
A kőolaj árcsökkenését az a délután ismertetett, szakértőket meglepő bejelentés váltotta ki, hogy az amerikai olajtartalék 2,6 millió hordóval 456,21 millió hordóra nőtt a múlt héten. A szakértők 800 ezer hordó csökkenésre számítottak ugyanis.
Kapcsolódó
A WTI ára csaknem harmadával csökkent június óta azokra a félelmekre, hogy a lassuló kínai gazdaságnövekedés miatt az ázsiai országnak kevesebb nyersolajra lesz szüksége.
Eközben egy orosz illetékes szerint a kőolaj ára nem mozdul el látványosan a jelenlegi szintről a következő években. Arkagyij Dvorkovics miniszterelnök-helyettes szerdán úgy fogalmazott, hogy a következő három évben 50 és 70 dollár között ingadozik majd a kőolaj ára.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve