A parlament 153:118 arányban szavazta meg a csomagot, amelynek legfontosabb részei a görög gazdálkodókra vonatkoznak.
A leghúsbavágóbb intézkedés, hogy megszűnik egyik legfontosabb privilégiumuk, a dízelolaj kedvezményes adója, és tonnánként 66 euró helyett azonnali hatállyal a mezőgazdasági termelőknek is tonnánként 200 euró adót kell fizetniük a mezőgazdasági gépekben felhasznált üzemanyag után. A gazdálkodók szövetségei tiltakozó megmozdulásokat hirdettek meg.
Az Európai Unió és az Európai Központi Bank nyáron újabb, ezúttal 86 milliárd eurós mentőcsomagot hagyott jóvá a csőd fenyegette Görögország számára. Az első, 13 milliárd eurós részletet már augusztusban folyósították, de az újabb 2 milliárd eurós részletet csak akkor szabadítják fel, ha a hitelezők által kiküldött ellenőrök szerint Athén megfelelő ütemben teljesíti a vállalt hitelfeltételeket. Így Görögországnak decemberben ismét meg kell reformálnia a nyugdíjrendszert, és az év végéig fel kell tőkésítenie a bankokat.
Az Európai Bizottság csütörtökön közétett őszi prognózisa szerint a görög gazdaság a tavalyi 0,7 százalékos növekedés után visszasüllyed a recesszióba, és a hazai össztermék az idén 1,4 százalékkal, jövőre pedig 1,3 százalékkal zsugorodik. A bizottság májusban még 0,5 százalékos növekedést prognosztizált erre az évre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve