Az EU 27 tagállamának 270 NUTS 2-es szintű régiójában az egy főre eső vásárlóerő-egységen (PPS) számított GDP meglehetősen széles sávban, az EU átlag 26 (Észak-Nyugat-Bulgária) és 328 százaléka (London belvárosa) között szóródott 2010-ben - derül ki az Eurostat által most publikált régiós GDP-adatokból. (A NUTS 2-es szintet használják szakértők az uniós társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket bemutasára, ez bizonyult a legalkalmasabbnak erre - a szerk.)
A regionálisan számított egy főre eső GDP-arány alapján a lista élén London belvárosa áll, ahol az uniós átlagnak 328 százaléka a ráta. Ezt a Luxemburgi Nagyhercegség 266 százalékos, Brüsszel 223 százalékos rátával követi, de az élbolyban van még Hamburg (203 százalék), Île de France és holland Groningen (180 százalék), valamint Pozsony (176 százalék), Prága (172 százalék), Stockholm (168 százalék) és Bécs (165 százalék) is.
Az EU-ban 41 régióban haladja meg az egy főre eső GDP a 125 százalékos szintet, ebből Németországban nyolc, Hollandiában is és Ausztriában is öt, Belgiumban négy, Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban egyaránt három, Finnországban és Svédországban kettő-kettő, Csehországban, Dániában, Írországban, Franciaországban és Szlovákiában pedig egy ilyen régió van, illetve ide tartozik még a Luxemburgi Nagyhercegség is.
Magyarország a legszegényebbek között
A legalacsonyabb egy főre eső GDP-vel Bulgáriában és Romániában találkozhatunk, a legrosszabb adatot, az uniós átlag 26 százalékát, Észak-Nyugat-Bulgáriában mérték 2010-ben, amelyet az észak-közép-bulgáriai és az északkelet-romániai régió 29-29 százalékos rátával valamint a dél-közép-bulgáriai régió 30 százalékos szinttel követ.

Az uniós átlag 75 százalékos fejlettségi szintje alatt 68 régió van, amelyből Legyelországban 15, Csehországban, Görögországban és Romániában hét-hét, Magyarországon hat, Bulgáriában és Olaszországban 5-5, Franciaországban, Portugáliában és Szlovákiában 3-3, az Egyesült Királyságban 2, Spanyolországban, Szlovéniában, Észtországban, Lettországban és Litvániában pedig egy-egy található.
| Régió (NUTS 2010) | GDP (2010, millió euró) | GDP/fő (2010, euró) | GDP (2010, millió PPS) | GDP/fő (2010, PPS) | GDP/fő (2010, PPS) (EU27=100 százalék) |
| Magyarország | 96 585 | 9 700 | 158 833 | 15 900 | 65 |
| Közép-Magyarország | 47 021 | 15 900 | 77 325 | 15 900 | 107 |
| Dunántúl | 25 083 | 8 300 | 41 249 | 13 600 | 56 |
| Közép-Dunántúl | 9 243 | 8 400 | 15 200 | 13 900 | 57 |
| Nyugat-Dunántúl | 9 618 | 9 700 | 15 817 | 15 900 | 65 |
| Dél-Dunántúl | 6 222 | 6 600 | 10 232 | 10 800 | 44 |
| Alföld és Észak | 24 481 | 6 100 | 40 259 | 10 100 | 41 |
| Észak-Magyarország | 7 087 | 5 900 | 11 564 | 9 700 | 40 |
| Észak-Alföld | 9 126 | 6 100 | 15 007 | 10 100 | 41 |
| Dél-Alföld | 8 269 | 6 300 | 13 598 | 10 400 | 42 |
| Forrás: Eurostat | |||||
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve