Az olasz parlament szombaton második mandátumot szavazott meg Giorgio Napolitano államfőnek. Egyelőre nem világos, hogy Napolitano mennyi időre vállalta ismét az államfői szerepet. Ez az első alkalom, hogy egy olasz köztársasági elnök hét év megbízatás után tisztségében marad. A római parlament épülete előtt tüntető tömeg gyűlt össze. A 88 éves Napolitanónak május 15-én kellett volna távoznia. A februári parlamenti választások után Napolitano még visszautasította azt a lehetőséget, hogy a helyén maradjon.
A balközép Demokrata Párt (PD), a jobbközép Szabadság Népe (PdL), a Mario Monti vezette centrum és az Északi Liga is Napolitano mandátumának meghosszabbítását tartotta az egyetlen megoldásnak a kudarcba fulladt elnökválasztásra. A csütörtök óta tartó államfőválasztáson először Franco Marini, majd Romano Prodi jelölése lett eredménytelen, és a pártok nem tudtak újabb jelöltben megállapodni. A harmadik napjához érkezett államfőválasztáson egyedül az 5 Csillag Mozgalom (M5S) szavazott saját jelöltjére, Stefano Rodota alkotmányjogászra. A PD, a Mario Monti vezette centrum és az Északi Liga üres cédulával voksolt, a PdL kivonult a szavazásról.
Néhány órával később Napolitano igent mondott mandátuma meghosszabbítására. Giorgio Napolitano leköszönő államfő közleményben jelentette be, hogy elfogadta az olasz pártoknak azt a felkérését, hogy maradjon tisztségében a sikertelen államfőválasztás után. Hozzátette, hogy a pártokkal való egyeztetésen semmilyen más téma nem merült fel. Napolitano így cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, miszerint maradása feltételeként a minél gyorsabb kormányalakítást szabta meg a pártoknak.
Napolitano maradását egyedül az 5 Csillag Mozgalom (M5S) és a Baloldal Környezet Szabadság (Sel) nem támogatja. Roberta Lombardi, az M5S képviselőházi frakcióvezetője szerint Napolitano második mandátuma annak a bizonyítéka, hogy "az olasz pártoknak nincs bátorságuk a változtatásra". Napolitano a parlamenti szavazáson az M5S jelöltjével, Stefano Rodota alkotmányjogásszal versenyez. Elemzők szerint kétséges, hogy Napolitano ismét hét évig maradhat az elnöki palotában, de garanciát jelent a belpolitikai stabilitásra és a római kormány megalakulására.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve