A katowicei nemzetközi klímakonferencián Mateusz Morawiecki lengyel miniszerelnök bejelentette, hogy az autósokat sújtó új adó kidolgozásán dolgozik a pénzügyminisztérium - tudósított a Business Insider Polska.
A változások a nagy teljesítményű autók árára rakodó közterheket érintenék, a cél az lenne, hogy a vásárlókat a környezetet kevésbé károsító modellek vásárlására ösztönözzék.
Az új adó a 2-2,5 liter feletti motorokkal rendelkező autókra vonatkozna. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy tiszteletben kell tartani azoknak a lengyeleknek az ambícióit is, akik nagyobb autókkal akarnak közlekedni. Az új adót ezért ezért nem azonnal vetnék ki, hanem évek alatt fokozatosan vezetnék be.
Fontos az is, hogy nem emelkedne a nagy teljesítményű, részben vagy teljesen elektromos autók ára, azaz az új adó ezekre nem vonatkozna.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
