Lengyelországban hozzákapcsolhatják az alkotmánymódosításról szóló népszavazáshoz azt a referendumot, amelyen az emberek az euró átvételéről nyilvánítanának véleményt - idézte a Rzeczpospolita Andrzej Duda államfő véleményét.
Az elnököt sajtókonferenciáján megkérdezték arról, megfelelő pillanatnak tartja-e, hogy a kijelölt időpontban, 2018 novemberében, a lengyel függetlenség elnyerésének 100. évfordulóján mind az alkotmány módosításáról, mind az euró bevezetéséről szavazzanak a lengyelek.
Duda válaszában azt mondta, hogy azt szeretné, ha mindenekelőtt az állampolgárok mutatnák meg az országnak a követendő irányt. A zloty lecserélése az euróra fontos kérdés, amelyet meg kell vitatni, és mérlegelni kell a lehetőséget. Jelezte, hogy az ő javaslata szerint népszavazás nem ügydöntő, hanem véleménykérő jellegű lenne az alkotmánymódosítás ügyében is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve