Foxx Ray LaHood republikánus politikust váltja majd a tárca élén. (A demokrata kabinetnek így egyetlen republikánus ragja marad, Chuck Hagel védelmi miniszter személyében.)
Obama méltatta Foxxot a charlotte-i villamoshálózat korszerűsítése és a város repülőterének bővítése miatt. A távozó LaHood elismeréssel szólt az elnök által bevezettetett üzemanyag-takarékossági előírásokról, valamint az országos gyorsvasúthálózat kiépítésére irányuló erőfeszítéseiről.
A közlekedési tárcára az elmúlt napokban erős nyomás nehezedett, mert a március 1-jén életbe lépett automatikus költségvetési megszorítások és a légiforgalmi irányítók számának emiatti csökkentése hatására komoly fennakadások keletkeztek a légiközlekedésben. A késések okozta felháborodás miatt a kongresszus mindkét háza megszavazta azt a törvénytervezetet, amely ezen a területen véget vet a kényszerű lefaragásoknak.
Az új közlekedési miniszter kinevezését az amerikai szenátusnak jóvá kell hagynia. Foxx afroamerikai, s ezzel az elnök valamelyest csökkenteni tudja azoknak a bírálatoknak az élét, amelyek amiatt érik, hogy második kormányában alacsony a nők és kisebbségek képviselete.
Sajtóértesülések szerint egyébként Obama arra készül, hogy Penny Pritzker chicagói milliárdost, a Demokrata Párt adományozóját nevezze ki a kereskedelmi tárca élére. Az Egyesült Államok új kereskedelmi képviselője várhatóan Mike Froman, a Fehér Ház helyettes nemzetbiztonsági tanácsadója lesz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve