A moszkvai görög konzulátus képtelen feldolgozni a májusi görögországi utazásra vonatkozó vízumkérelmeket - jelentette a Moscow Times hírportál. Úgy tűnik, az oroszok a májusi előszezont nézték ki maguknak előrehozott nyaralásra.
Az Orosz Utazási Irodák Egyesültének adatai szerint tagszervezeteik összesen tízezer útlevelet gyűjtöttek össze görögországi utakkal kapcsolatban. Ezekkel az egyesületnek is dolga van, ám naponta összesen csak 800 útlevéllel tudnak foglalkozni.
Az alkalmazottaknak egyszerűen nincs idejük több utazási okmány áttekintésére. Ennek tükrében arra is következtethetünk, mennyi ideig tarthat a tízezer vízum kiadása - fejtegette Irina Tyurina az turisztikai szervezet szóvivője.
Hiányzó létszám
Az orosz fővárosban két görög vízumkiadó iroda működik, amelyek naponta nagyjából 400 ügyfelet fogadnak. A múlt pénteken azonban 2600-an próbálták elintézni ügyüket. A Nyikickij bulváron lévő helyiség előtt olyan hosszú sor alakult ki, hogy öt órát kellett várakoznia annak, aki be akart jutni a hivatalba.
A konzulátus egyelőre még nem vette fel azokat a kiegészítő munkatársakat, akikkel a görög külügyminisztérium a főszezonban ki szokta egészíteni az ügyintézői létszámot - fejtegette Tyurina. Eközben már csak néhány munkanap maradt hátra május első napjáig.
Korlátozott lehetőségek
Görögország azért lett hirtelen ennyire népszerű az oroszok körében, mert két hagyományos déli úti céljuk kiesik a lehetőségek közül. Egyiptomot a Sínai-félsziget felett tavaly katasztrófát szenvedett orosz utasszállító gép ügye miatt kell kerülniük, Törökországba pedig a lelőtt katonai repülőgép nyomán kiéleződött orosz-török kapcsolatok miatt nem tudnak eljutni. A Kreml korlátozta az utóbbi országba irányuló társasutazások szervezését.
Görögország viszont minden bizonnyal örül a megnövekedett érdeklődésnek, ugyanis az ország idegenforgalmi ipara megszenvedi a bevándorlási válságot. Több mint 50 ezer menekült rekedt az országban, jelentés részük népszerű üdülőszigeteken él. A helyi turisztikai szövetség abban bízik, hogy rekordévet zárhat az ország idegenforgalmi ipara.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve