Trump a kongresszus vezetőivel tartott kedd délutáni megbeszélésén megerősítette egy nappal korábban kifejtett álláspontját, miszerint három-ötmilliónyian szavazhattak illegálisan a novemberi választásokon. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője szokásos napi sajtóértekezletén megismételte az elnök álláspontját.
Donald Trump, a Republikánus Párt jelöltje az elnökválasztáson 304 elektori voksot gyűjtött össze, míg Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje csak 169-et, s ezzel megnyerte a választást. A szavazók által leadott összes szavazatot illetően azonban Clinton 2 millió 900 ezer vokssal többet gyűjtött össze, mint Trump.
Kérdésre válaszolva Spicer elmondta, hogy az elnök és munkatársai által látott - de meg nem nevezett - tanulmányok adatai tanúskodnak erről. "Szerintem az elnök a rendelkezésére álló tanulmányok és információk alapján gondolja ezt" - fogalmazott a szóvivő, de hozzátette: Trump megbízik a választási eredményekben.
Arra az újságírói kérdésre, amely azt firtatta, vajon a Fehér Ház indíttat-e vizsgálatot a feltételezett választási csalások ügyében, a szóvivő azzal válaszolt: "talán". Majd amikor később egy másik újságíró is ezt feszegette, így fogalmazott: "minden lehetséges, bár a kérdés hipotetikus".
A sajtóértekezleten a szóvivő nem kívánta kommentálni azt, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök bejelentette: hozzájárul, hogy újabb 2500 lakás épüljön a ciszjordániai megszállt palesztin területeken, valamint több száz lakás Kelet-Jeruzsálemben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve