Donald Trump a Fox televízióban próbálta védeni felháborodást kiváltó szerdai mondatait - amelyek miatt a hazaárulás vádja is érte őt -, s úgy fogalmazott: "természetesen a szarkazmus" beszélt belőle.
A republikánus elnökjelölt ugyanakkor megismételte: nem tudni, hogy ki hajtott végre hackertámadást a demokraták országos bizottságának szervere ellen, amelynek következtében napvilágra került több tízezer elektronikus levél. E levelek egy részét a hétvégén, éppen a demokrata konvenció előtti napokban hozta nyilvánosságra a WikiLeaks, s a kiszivárogtatások hátterében elemzők és titkosszolgálati szakemberek oroszokat sejtetnek.
A levelek egy részéből egyébként az derült ki, hogy a demokraták pártvezetése Clinton javára és pártbeli kihívója, Bernie Sanders vermonti szenátor kárára manipulálta az előválasztásokat.
Senkinek nincs elképzelése arról, hogy vajon Oroszország, Kína, vagy valaki más tette-e ezt. Ki tudja?
- fogalmazott Trump a Fox televízióban a hackertámadásról. Majd hangsúlyozta, hogy az igazi problémát nem az jelenti, hogy hogyan kerültek nyilvánosságra ezek az e-mailek, hanem hogy mit tartalmaznak. "Vessünk csak egy pillantást arra, hogy mit is mondanak ezek az e-mailek, és ez bizony szégyenteljes!" - mondta Trump.
A republikánus elnökjelölt főtanácsadója, Paul Manafort - szintén a Fox televízióban - ugyancsak azt próbálta bizonygatni, hogy Trump megjegyzései pusztán "szarkasztikusak" voltak.
Közben Harry Reid nevadai politikus, a demokraták szenátusi csoportjának vezetője azt javasolta, hogy - mivel Trump a demokraták szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent - a titkosszolgálat ne lássa el őt az elnökjelölteknek járó napi információkkal, illetve ne valós, hanem álinfomációkat továbbítson neki.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve