Amerikai újságírók arra próbálták felhasználni Donald Trump és Kim Dzsongun közös sajtófotózását, hogy kérdéseket tegyenek fel az amerikai elnöknek volt ügyvédje kongresszusi vallomásával kapcsolatban. Michael Cohen hazugsággal vádolta volt főnökét, az Egyesült Államok elnökét. Trump nem válaszolt és a Fehér Ház sajtóosztálya később megakadályozott néhány riportert abban, hogy részt vegyen a következő médiaeseményen, amelyen az elnök az észak-koreai diktátorral jelent meg. Az indoklás szerint a csúcstalálkozó diplomáciai szempontból érzékeny jellege miatt tiltották ki őket - derült ki a CNN híréből.
Rövidítés
Kapcsolódó
Ez azonban csak a mellékzöngéje az imázsára különösen kényes Trump hanoi szereplésének, a nagyobb hangsúlyt az a hír kapja, hogy eredménytelenül zárult második csúcstalálkozója Kimmel a vietnami fővárosban. Egyes sajtóorgánumok úgy értékelik a váratlan fejleményt, hogy a tárgyalások összeomlottak, miután a két vezető megrövidítette a február 27-28-ai tanácskozássorozat második napjának napirendjét.
A nap azzal az ígérettel kezdődött, hogy a felek áttörést érhetnek el az észak-koreai rezsim atomfegyver-arzenáljának leszerelésében és hivatalosan bejelenthetik, hogy tűzszünet helyett békeszerződéssel zárják le a 65 éve véget ért koreai háborút. Ehelyett azonban hirtelen eredménytelenül zárultak a tárgyalások - írta a New York Times. A csütörtöki napon még mindkét vezető azzal kezdte négyszemközti egyeztetését, amely később más tisztviselők bevonásával bővült, hogy jelezte eltökéltségét az eredményt illetően.
Változások
A tervek azonban gyorsan változtak: előbb lemondták munkaebédjüket, majd a közös megállapodás aláírását. A vietnami idő szerint délután négy órára tervezett záró sajtótájékoztatót két órára vitték előre. A Fehér Ház bejelentette, hogy semmilyen megállapodásra nem sikerült jutni a feleknek a csúcson.
Kim kijelentette, hogy kész leszereltetni országa nukleáris fegyvereit, nem jelent volna meg a találkozón, ha ez nem így lenne - tette hozzá. Trumpnak tetszett ez a hozzáállás és azt mondta, hogy nagyon-nagyon hasznos beszélgetéseket folytatott tárgyaló partnerével. Kapcsolatuk jobb, mint valaha.
Mindketten támogatásukról biztosították azt az ötletet, hogy az USA közvetítő irodát nyisson Phenjanban. A felek közt nincsenek hivatalos diplomáciai kapcsolatok, jelenleg Svédország nagykövetsége közvetít az USA érdekeiben az észak-koreai fővárosban, illetve az ENSZ New York-i központja biztosít diplomáciai csatornát Észak-Koreának az USA-ban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve