Több mint nyolcvan éve nem járt hivatalban lévő amerikai elnök Kubában.
A vizitre csaknem másfél évvel azt követően kerül sor, hogy Barack Obama Raúl Castro kubai vezetővel együtt ígéretet tett a diplomáciai viszony helyreállítására. Az akkori történelmi bejelentésben része volt annak is, hogy Havanna humanitárius megfontolásokból szabadon bocsátotta Alan Gross amerikai állampolgárt, aki korábban Kubában dolgozott és kémkedés vádjával letartóztatták.
A két politikus bejelentése óta a két ország számos diplomáciai lépést tett: Washingtonban például újra megnyílt a kubai nagykövetség és az Egyesült Államok is újra nyithatta havannai diplomáciai képviseletét.
A héten helyreállították a két ország közötti kereskedelmi légi járatokat is. Az utolsó hivatalban lévő amerikai elnök, aki a szigetországban járt, Calvin Coolidge volt. 1928. januárjában látogatott Havannába, hogy részt vegyen az Amerikai Államok Szervezetének konferenciáján, ahol beszédet is mondott, s tárgyalt az akkori kubai elnökkel, Gerardo Machadóval. (Coolidge-nak egyébként elnökként ez volt az egyetlen külföldi útja.)
A következő befolyásos amerikai politikus ezt követően 2002-ben járt Kubában: Jimmy Carter volt elnök, aki Fidel Castro meghívásának tett eleget.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve