A török jegybank monetáris politikai bizottsága - közel két év óta először - 0,75 százalékponttal, 7,25 százalékra emelte a meghatározó kamatot. A The Wall Street Journal szerint ezzel csatlakozott a hasonló lépéseket már megtett feltörekvő piacok sorához, amelyek valutájuk védelmében a piaci nyomás miatt szigorították monetáris politikájukat - ahogy azt a múlt hónapban Brazília, India és Indonézia is tette.
A döntés rosszkor jött a török kormánynak, amely a gazdasági növekedés serkentése érdekében többször hangsúlyozta a kamatok alacsonyan tartásának fontosságát. Az ország bruttó hazai termékének növekedése ugyanis a 2011-es 8,8 százalékról tavaly 2,2 százalékra zuhant. A kamatemelés hatására csak 0,2 százalékkal erősödött a török líra a dollárral szemben, mivel a piacok óvatos lépésnek, a szükséges minimumnak minősítették a szigorítás mértékét.
A döntést tulajdonképpen megelőlegezte Erdem Basci, a jegybank kormányzójának múlt heti nyilatkozata, amelyben utalt ennek lehetőségére, miután a líra árfolyama több mint 7 százalékkal, rekord mélységbe zuhant. A bank június eleje óta kénytelen volt nettó tartalékának több mint 10 százalékát a nemzeti valuta védelmére költeni - több mint 7 milliárd dollárt adott el. Külön nyilatkozatban jelentették be, hogy a monetáris megszorítások bejelentésének napján szüneteltetik a piaci intervenciót.
A döntés aláhúzza a jegybank kemény álláspontját, miután a kormány többször is azzal vádolta a "kamat-lobbit" - amely szerinte közgazdászokból, befektetőkből és újságírókból áll -, hogy önös érdekből, az ország 786 milliárd dolláros gazdaságának lassítása céljából erőlteti a kamatok emelését.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve