A testület 10 nem, 1 igen arányban döntött az állítólagos szabálytalanságok visszautasításáról. A kemalista Köztársasági Néppárt (CHP), a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP), valamint a parlamenten kívüli, nemzeti radikális Haza Párt (VP) is a referendum érvénytelenítését kérvényezte annak törvénytelenségére hivatkozva.
A CHP és a HDP állítása szerint a YSK legalább 2,5 millió olyan borítékot és szavazócédulát érvényesnek fogadott el a voksok összesítésénél, amelyek nem voltak hivatali pecséttel ellátva és ez befolyásolhatta a népszavazás kimenetelét.
Kapcsolódó
Selin Sayek Böke CHP-szóvivő a tömörülés központi igazgatótanácsának szerdai ülése utáni sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta: a kemalista párt nem ismeri el a referendum érvényességét, a népszavazást meg kell ismételni. Nyomatékosította: a CHP ennek elérése érdekében minden jogi eszközt fel fog használni, akár a parlamentből is kivonul. Levent Gök CHP-frakcióvezető később arról számolt be, hogy a lépés valóban felmerült az igazgatótanács ülésén, de végül nem tartották helyesnek.
Bülent Tezcan, a CHP alelnöke korábban jelezte: szükség esetén a párt kész az alkotmánybírósághoz vagy akár az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulni az ügyben.
Az adatok 100 százalékos feldolgozottságát követően a szavazók 51,41 százaléka igennel, 48,59 százaléka nemmel voksolt az alkotmánymódosításra, amelynek révén megszűnne a miniszterelnöki tisztség, és a kormányfő hatáskörei a mindenkori köztársasági elnökre szállnának át. A két szavazótábor közötti voksok különbsége 1 millió 379 ezer 934. A részvétel 85,1 százalékos volt.
Az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttsége szerint a vasárnapi török népszavazás nem felelt meg a nemzetközi normáknak. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán élesen bírálta a külföldi megfigyelőket és mint mondta: jelentésüknek nincs értéke és nincs jelentősége.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve