Egy orosz harci repülőgép csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásai helyett a török hadsereg egyik épületére mért csapást az észak-szíriai el-Báb városában Putyin szerint a nem megfelelő koordináció következtében. Az incidensben 3 katona meghalt, 11 megsebesült, egyikük súlyosan. A sérülteket kórházba szállították.
A beszámoló szerint a két államfő a beszélgetés során megállapodott az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni katonai együttműködés fokozásában.
A szíriai konfliktusban Törökország a lázadók, Oroszország a rezsim pártján áll. Ennek ellenére a közelmúltban a két fél közös erőfeszítéseket tett és a tervek szerint tesz továbbra is a helyzet politikai rendezésére.
2015. november 24-én a török légierő lelőtt egy orosz vadászbombázót a szíriai határnál. Az eset nyomán Moszkva számos szankciót vezetett be Ankarával szemben. Erdogan tavaly júniusban levélben kért bocsánatot Putyintól a történtekért. A két ország viszonya azóta a normalizálódás útjára lépett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve