Törökország is beszállhat a diplomáciai egyeztetésekbe miután Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn bejelentette, hogy elismeri az oroszbarát szakadárok által befoglalt ukrán területeket. Hivatalosan kedden lépték át először Ukrajna határát az orosz "békefenntartó" erők, amivel Putyin nyíltan felrúgta, a korábban általa is gyakran referált a minszki jegyzőkönyveben foglaltakat.
Recep Tayyip Erdogan török elnök nem fogadja el az orosz terjeszkedést, és elítéli az Ukrajna területi szuverenitását sértő lépéseket, közölte kormánya kommunikációs osztálya. Erdogan szerdán telefonon egyeztetett Putyinnal, ahol ugyan elismerte a helyzet komplexitását, közölte hogy országa kategorikusan helytelennek tartja az orosz előrenyomulást.
Az török elnökség bejelentése szerint, Erdogan figyelmeztette Putyint, hogy senkinek sem volna jó egy fegyveres konfliktus, és azt hangsúlyozta, hogy vissza kell térni a Minszkben elfogadott keretekhez, amik megkérdőjelezhetetlenné tették az Ukrán határvonal sérthetetlenségét. Ankara szeretné elérni, hogy a két fél minél hamarabb folytassa a tárgyalásokat, és ehhez szívesen biztosít helyszínt is, sem Moszkvának, sem Kijevnek nem akarnak hátat fordítani.
Erdogannak nem ez az első kísérlete a béketeremtésre, a hónap elején Volodimir Zelenszkij elnöknél tett látogatást az ukrán fővárosban, de Putyint egyelőre nem sikerült találkozóra bírnia. Az orosz félnek feltehetően nem tetszik, hogy a törökök drónokat adnak el ellenfeleiknek, amikkel az ukránok korábban már sikeresen leszedtek egy szakadárok által használt orosz löveget.
Erdogan egyébként többször is kijelentette már korábban, hogy országa a Krím-félsziget 2014-es annektálását sem ismeri el. A törökök szemében ezzel is csak a történelem ismétlődött meg, hiszen 1783-ban először tőlük és az ott élő tatár testvéreiktől foglalták el az oroszok. Ugyan mindkét fekete-tengeri szomszédjával igyekszik jó kapcsolatot ápolni a török kormány, nem kérdés, hogy melyik irányba húz inkább a néplélek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve