A dobogó legfelső fokán Berlin, a második helyen Párizs, a harmadikon Koppenhága áll. A német főváros tömegközlekedési hálózatában az utazási átlagsebesség 6,5 kilométer óránként, Párizsban ez 6,2, Koppenhágában 5,6, míg a sereghajtó Mexikóvárosban 2,4 kilométer óránként - idézi az MTI a newsgroove.co.uk cikkét.
A Royal Society Open Science című tudományos lapban közölt eredmények szerint a vizsgált 32 város közül a negyedik helyen Helsinki végzett, majd Athén, Prága és London következik a sorban.
A tízes élmezőnyben csupán a nyolcadik helyen álló New York és a tizedik Melbourne "furakodott be" az európai fővárosok közé, a kilencedik helyen Madrid áll.
A kutatók három fő tényezőt vizsgáltak, amelyek mindegyikére kidolgoztak egy egyenletet. Az utazási átlagsebességen túl azt vizsgálták, hogy egy utazás alkalmával átlagosan hány emberrel találkozhat valaki, vagyis hogy mennyire zsúfoltak a tömegközlekedési eszközök. Ebben a tekintetben Párizs végzett az élen, majd New York és Madrid következik.
Harmadik szempontként azt nézték, hogy egy utazással a lakosság mekkora hányada érhető el: itt Athén végzett az első, Berlin a második, Koppenhága a harmadik helyen.
A ranglista összeállításakor a kutatók figyelembe vették az olyan tényezőket is, mint a lakosság mérete, az átlagos utazási távolság, valamint a népességsűrűség.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve