Hat múzeum mellett a Yandex információtechnikai cég központját és Moszfilm filmstúdiót is robbantással fenyegették meg az orosz fővárosban csütörtökön ismeretlen telefonálók.
A Yandex székházából nem sokkal Vlagyimir Putyin elnök rendkívüli biztonsági óvintézkedésekkel előkészített látogatását követően mintegy kétezer embert kellett az utcára menekíteni. Pokolgépet, minként az elmúlt napokban sem most sem találtak sehol.
Evakuálták a nap folyamán a Kalasnyikov konszernnek a Yandextől nem messze található központját is. A fővárosban emellett ki kellett üríteni 12 önkormányzati épületet is.
Hivatalos összesítés még mindig nem hangzott el arról, hogy hol és hány embert kellett evakuálni a szeptember 10-én kezdődött, nagyszámú, szándékosan félrevezető telefonos riasztások miatt. A hatóságok arról sem számoltak be, hogy kit gyanúsítanak a "telefonos terrorizmussal".
A sajtóban legelterjedtebb magyarázatok az Iszlám Állam terroristáit, az "ukrán nyomot" vagy hackerek egy brüsszeli csoportját gyanítják a történtek mögött. Abban egyetértés látszik a különféle változatok között, hogy a hívásokat külföldről indíthatták - írja az MTI.
Kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve