Az államtitkár a vasárnapi avató ünnepség után ismertette, hogy a kormány 9,4 millió forintot biztosított az ingatlan bérlésére, további egymillió forintot pedig a szükséges berendezések megvásárlására. A szervezetek korábban bérelt helyükről a múlt év végén költözni kényszerültek, ezért fordultak segítségért a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságához - tette hozzá.
A Bécs központjában, a Mariahilfer Strasse elején található épületben az AMAPED mellett az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala, a Magyar Diákok Egyesülete, a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület, a Bécsi Magyar Oktatást Segítő Szülők és Támogatók Egyesülete (BÉMOSZTE)és az Europa Club is helyet kapott. Az új székházba költözött hat szervezet összefogásával létrejött az Ausztriai Magyar Pedagógiai és Kulturális Központ.
A rendezvényen az államtitkár hangsúlyozta: az ausztriai magyarságnak nyújtott támogatás is jelzi a magyar kormány diaszpóra-közösségekre fordított kiemelt figyelmét.
Potápi Árpád János utalt arra, hogy nemrég zárult le a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által a magyar diaszpóra szervezetek és hétvégi magyar iskolák számára kiírt pályázat, amely szintén a világban szétszórtságban élő magyarság megőrzését, magyar identitásának és kultúrájának megerősítését szolgálja.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve