Adriana Ferreyr brazil szappanopera-sztár 10 millió dollárt követel Soros György üzletembertől, azzal vádolva volt barátját, hogy ígérete ellenére nem vásárolt neki drága apartmant Manhattanban - jelentette a Reuters. A 28 éves tévés személyiség bírósági keresetéből kiderül, hogy 80 éves partnere kétszer ígérte meg a luxusingatlant az alatt az öt év alatt, amíg együtt jártak. Már három éve randevúzgattak, amikor 2010. január 1-jén Soros azt mondta neki, kap egy kétmillió dolláros lakást két háztömbre saját házától. Két hónappal ezt követően szakítottak, majd újra összejöttek, és 2010 augusztásban az ágyban fekve a tőzsdeguru bevallotta neki, hogy új barátnőjének vette meg az ingatlant. Ezután veszekedtek, Ferreyr állítása szerint barátja felpofozta, fojtogatta, illetve megdobta egy vázával, ami földön landolt, de szétrepülő darabjai megsértették a lábát, ami nagyon fájt neki.
Később ismét kibékültek, ekkor kapta Sorostól az újabb ígéretet a lakásra, amit lovagja ismét nem teljesített. Ezért a hölgy csalással, érzelmi kínok okozásával, fizikai bántalmazással és még sok minden mással vádolja Soros Györgyöt. Az üzletember ügyvédje tagadja a vádakat, sem a pofon, sem a fojtogatás, sem a vázadobálás nem igaz - mondja -, egyszerűen arról van szó, hogy Ferreyr kisasszony pénzt szeretne látni köztudottan dús gazdag ügyfelétől. Soros vagyonát a Forbes magazin 14,5 milliárd dollárra teszi, az tőzsdeguru a múlt hónapban fizetett vissza egymilliárd dollárt Quantum hedge fundjába, amelyet az alap befektetői fizettek be, de Soros magára és családjára költött. Ezzel megelőzte, hogy az ügyben vizsgálat induljon ellene.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve