A helyi sajtó szerint a tüntetők száma országszerte meghaladta a 40 ezret, Bukarestben mintegy 20 ezren tüntettek. Legutóbb november 5-én vonultak utcára az igazságügyi reformtervezet ellen.
A tüntetők attól tartanak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikai befolyás alá vonja az igazságszolgáltatást, hogy a korrupcióval gyanúsított vezetőik megússzák a felelősségre vonást.
Romániában a közvélemény sikeresnek tartja a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) működését, de az elmúlt időszakban a kormányzat megnyirbálná a szervezet hatásköreit. Egy november elején a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a liberális ALDE alkotta koalíció által beterjesztett törvényjavaslat korlátozná az államfő szerepét az ügyészek kinevezésénél. Valamint a bírák és ügyészek munkáját figyelő Igazságszolgáltatási Felügyelet ellenőrzését kivonnák a független irányítás alól.
A lépéseket a kormánykoalíció azzal indokolja, hogy az ügyészeknek túlhatalma van Romániában. Utóbbi állítás erősen vitatható az ellenzék szerint, mert az, hogy az elmúlt években több vezető román politikust is eljárás alá vontak korrupciós ügyeik miatt, nem jelenti azt, hogy a hatóságok politikai fegyverként működnének.
Legutóbb a DNA teljes vagyonzárat rendelt el Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ellen, mert a vád szerint 2001-ben még Teleorman megye önkormányzati elnökeként magántulajdonba játszotta át az önkormányzat közútfelújító cégét, a TelDrumot. Az okozott kár a becslések szerint 27,4 millió euró.
A vasárnap esti megmozdulást a nagy szakszervezeti tömörülések is támogatták. Ők ellenzik, hogy a kormány az alkalmazottakra akarja hárítani teljes mértékben a társadalombiztosítási járulékokat.
A címlapkép forrása: aniel Mihailescu/AFP.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve