A lengyel kormány elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szerint a vállalatok nyereségadója (CIT) 15-ről 9 százalékra csökkenhet - írta a gazeta.pl. A kedvezményes adókulcs a maximum 1,2 millió euró árbevételt elérő vállalatokra lenne érvényes. A pénzügyminisztérium adatai szerint 2016-ban 440 ezer ilyen adózó volt.
Magyarországon 2017-től egy számjegyű, 9 százalékos és arányos lett a vállalati nyereségadó, ami egyaránt vonatkozik a kis- és középvállalatokra, illetve a nagyvállalatokra. A kormány indoklása szerint ezzel adó szempontjából javult Magyarország versenyhelyzete az EU-ban és a régióban. Úgy tűnik, a lengyelek is ráéreztek erre a logikára.
Változna az exit tax vagy kiköltözési adó is, amit azoknak magánszemélyeknek és vállalatoknak kell fizetniük, amelyek adóalanyokként külföldre költöznek. Ez eddig a legalább kétmillió euró teljes piaci eszközértékű vállalatokra vonatkozott, ám a küszöböt felvinnék négymillió euróra. Az adó kulcsa három és 19 százalék lesz
A fotó forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve