A Kinzsal és több más új támadófegyver létezését március 1-jén fedte fel Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlament két háza előtt elmondott éves beszédében. A páratlannak mondott fegyverrendszerek kifejlesztését Putyin azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a rakétavédelmi rakétarendszereket korlátozó, 1972-ben megkötött ABM-szerződésből és egy globális rakétavédelmi rendszer kiépítésével az Egyesült Államok az amerikai-orosz hadászati egyensúly megbontására törekszik.
A vasárnapi moszkvai közlemény szerint a MiG-31-es a déli katonai körzet egyik repülőteréről száll fel "gyakorló-harci őrjáratozás" keretében, és a teszt során megerősítést nyertek a Kinzsal "nagy pontosságú légi rakétakomplexum" taktikai és műszaki jellemzői, valamint időmutatói. A védelmi tárca közölte, hogy a MiG-31-esből indított és a hangsebesség tízszeresével haladó Kinzsal rendszerrel az év eleje több mint 250 tesztet hajtottak végre, éjjel és nappal, különböző meteorológiai körülmények között.
Kapcsolódó
Az első ilyen rendszer december 1-jén kezdte meg a "gyakorló-harci őrjáratozást". A moszkvai katonai tárca szerint a hiperszonikus, a radarok által nehezen észlelhető és nagy manőverezési képességű légi ballisztikus rakéta hatótávolsága meghaladja a kétezer kilométert.
A kép forrása: AFP
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve