Obama elnök a mostani hét minden napján tárgyalt a republikánusok képviselőházi csoportjának tagjaival. A csütörtöki megbeszélések után azonban az elnök a pénteki egyeztetés elhalasztását kérte annak érdekében, hogy a pártvezetők új tervekkel állhassanak elő az amerikai adósságválság megoldására.
Obama a csütörtöki tárgyalásokon demokrata párti képviselők szerint úgy fogalmazott: "Eljött a döntés ideje. Konkrét tervek kellenek, hogy a tárgyalások előreléphessenek".
Az amerikai elnök korábban és csütörtökön is leszögezte, hogy nem hajlandó olyan tervet aláírni, amely rövid távon orvosolná a nehézségeket és az adósságplafon újabb, jövő évi emelését tenné szükségessé. Az Egyesült Államokban 2012 végén tartanak elnökválasztást.
A konzervatív republikánus képviselők azt szeretnék, ha a jelenleg 14,3 ezer milliárd dolláron lévő adósságplafon minden megemelt dollárja mellé 1 dollár kiadáscsökkentést fogadna el az elnök. A liberális demokraták ugyanakkor a kiadáscsökkentés mellett adóemelést is kívánatosnak tartanak annak érdekében, hogy a kiigazítások terheinek viselésében mindenki részt vegyen.
Demokrata párti források szerint a republikánusok csütörtökön elutasították azt a javaslatot, amely rövid távon hozzájárult volna a gazdaság növekedéséhez és megszüntetett volna egyes, vállalkozásoknak és a magasabb jövedelműek számára biztosított adókedvezményeket. A demokraták tájékoztatása szerint a republikánusok kategorikusan elutasítanak bármilyen nemű adóemelést.
A döntés hiánya miatt nyugtalanságuknak adtak hangot a kötvénypiac legnagyobb szereplői. Kína, amely 1 ezer milliárd dollárnyi amerikai adósságot megtestesítő papírral rendelkezik a legkisebb amerikai államcsődtől is fél. Az ázsiai ország külügyminisztériuma csütörtökön közleményben fejezte ki reményét, hogy Washington felelős lépéseket tesz a befektetői érdekek megvédése érdekében.
Korábban valamennyi nemzetközi hitelminősítő arra figyelmeztetett, hogy az adósságplafon emelésének elmaradása, illetve az állami kifizetési kötelezettségek nem teljesítése esetén ronthatnak Amerika kiváló adóskockázati osztályzatán.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve