Milojka Kolar Celarc egészségügyi miniszter úgy véli: a sztrájk legitim joga a dolgozóknak, ugyanakkor szerinte ebben a pillanatban semmi szükség nincs rá és mielőbb meg kell szüntetni, valamint vissza kell térni a tárgyalásokhoz. A tárcavezető úgy ítélte meg: az utolsó egyeztetés előrelépést hozott a szakszervezet és a kormány között, ezért kompromisszumos megoldás születhet.
Az orvosok kedden szüntették be a munkát. Elhalasztották azokat a műtéteket is, amelyek nem voltak sürgősek. A szakszervezet bejelentette, hogy a kormánnyal való megállapodásig az orvosok legfeljebb 40 órát dolgoznak hetente, ugyanakkor a sztrájk ellenére rendesen ellátják a rákos betegeket, sürgőségi eseteket, a 65 évnél idősebb és a 18 évnél fiatalabb pácienseket.
A Fides orvosszakszervezet öt követeléssel állt elő a kormány felé. Egyebek között világos normatív teljesítményelvű finanszírozás rendszer kidolgozását kéri, valamint új koncessziós szerződéseket az egészségügyben. Az alapkövetelésük viszont a béremelésre vonatkozik. Fizetésemelést kérnek az általános orvosok és a szakorvosok számára, alapfizetésnek az átlagbér háromszorosát.
A Fides az orvosi norma pontos meghatározását is követeli. Szerintük túl sok beteg jut egy orvosra, akik ezért nem tudják rendesen ellátni a munkájukat. A szakszervezet egyúttal figyelmeztetett az orvoshiányra is, ugyanis egyre több szakorvos hagyja el az országot és vállal munkát külföldön.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve