A közös fejlesztésekről, beszerzésekről és missziókról, illetve az európai hadiipar megerősítéséről szóló kezdeményezéssel sok szakember szerint a jövőbeli európai védelmi unió alapjait rakják most le.
Federica Mogherini uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő történelmi jelentőségűnek nevezte a döntést, amely lehetővé teszi a szorosabb biztonsági és védelmi együttműködést a tagállamok között, és csökkenti az EU függőségét az Egyesült Államoktól - írta az MTI.
A miniszterek az először végrehajtandó projektek előzetes listájáról is megegyeztek. Ezek egyebek mellett magukban foglalják gyorsreagálású kiberbiztonsági csapatok és egy orvosi egység felállítását, egy logisztikai központ létrehozását, továbbá közös normák megalkotását a katonai rádiózásban.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke üdvözölte a döntést, hangsúlyozva, hogy Európának nem szabad másokra bíznia a biztonságát és a védelmét.
A huszonnyolc EU-tagország közül egyedül Dánia, az Egyesült Királyság és Málta nem csatlakozott a PESCO-hoz, ez azonban utólag is lehetséges, s a lehetőség ráadásul unión kívüli országok számára is nyitva áll, sokan például kívánatosnak tartanák, ha később majd London is részt venne az együttműködésben.
Az Európai Unió védelmi dimenziójának erősítése már hosszú évtizedek óta a politika napirendjén van, de a korábbi kezdeményezések rendre kudarca fulladtak, elsősorban az Egyesült Királyság ellenállása miatt. A szigetország tervezett kilépése az EU-ból, Oroszország ukrajnai beavatkozása, valamint Donald Trump elnökké választása nyomán az ügy azonban ismét a figyelem középpontjába került.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve