A bejelentésekkel ellentétben nincs esély arra, hogy a lengyel kormány még idén elfogadja atomenergia-programját, miután az osztrákok, a németek és a finnek aggodalmuknak adtak hangot az első lengyel nukleáris erőmű építésével kapcsolatban. A Lengyelországgal határos Brandenburg tartomány ellenzi a leghatározottabban ezt a tervet - amely a legközelebb lenne a tervezett létesítményhez.
A befolyásos Rzeczpospolita című varsói lap kérdésére a gazdasági minisztérium közölte, hogy a szükséges egyeztetések és a környezetvédelmi tanulmányok elvégzése miatt csak a jövő év elején hagyhatja jóvá a kormány a programot. A két hónapos halasztásra a három említett ország kérésére kerül sor, amelyek ezt az időt arra használják fel, hogy felkészítsék közvéleményüket a változásra. Mint a varsói újság írta, nem világos, mit remélnek elérni két hónap alatt, mivel köztudott, hogy a német és az osztrák lakosság élesen ellenzi a nukleáris erőműveket - a finnek viszont most építenek egyet. Ráadásul a többi érintett ország - Csehország, Dánia, Szlovákia és Svédország - nem emelt kifogást.
Az atomerőmű pontos helyét 2013-ban jelölik ki, a tervek szerint 2020-ban kezd majd áramot szolgáltatni, és teljes kapacitását 2022-re éri el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve