A növekedés elsősorban az export és a befektetések bővülésének köszönhető. A kivitel 6,8 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévben éves szinten, az előző negyedévi 5,1 százalék után. A befektetések 7 százalékkal nőttek ugyanebben az időszakban, lassabban a megelőző negyedévi 9,7 százaléknál.
Kiválóak ezek a számok, az egész évre is 2,5 százalékos vagy nagyobb gazdasági növekedést várok - mondta a szlovén Dezelna Banka befektetési igazgatója. A növekedés jövőre is fennmaradhat, mivel a hitelezést és befektetéseket ösztönző uniós intézkedéseknek beérik az eredménye.
Ugyanakkor a szlovén kormány 2015-re csak 1,6 százalékos GDP-növekedéssel számol az idei évre prognosztizált 2 százalék után.
Lehetséges, hogy lassul a gazdasági növekedés a következő időszakban a költségvetési megszorítások miatt, és azért, mert Szlovénia fő exportpiacain is lassulás várható - mondta Peter Stanovnik, a Gazdasági Kutató Intézet munkatársa.
Tavaly a kormánynak több mint 3 milliárd eurót kellett nagyrészt állami tulajdonú bankok megmentésére költenie, mivel azok nagy mennyiségű rossz hitelt halmoztak fel korábban.
A jelenlegi balközép kormány jövőre mintegy 3 százalékkal tervezi csökkenteni a közalkalmazottak bérét, hogy az unió által elvárt 3 százalék alá szorítsa a költségvetési hiányt. Idén 4,3 százalék körüli hiánnyal számol a kormány.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve