A múlt év végén a GDP-arányos államadósság 75,2 százalék, 2016-ban pedig 78,5 százalék volt.
A pénzügyminisztérium egy másik keddi közleményében cáfolta azokat a helyi médiában elterjedt híreszteléseket, amelyek szerint a kormány 22 százalékról 24 százalékra tervezi emelni az áfát, hogy ezzel teremtsen pótlólagos forrást béremelésre az állami szektorban.
Kapcsolódó
A szlovén gazdaság többéves recesszió után, 2013-ban mutatott először fellendülést. A kormány várakozása szerint tavaly 4,4 százalékkal nőtt a GDP az egy évvel korábbi 3,1 százalék bővülés után.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve