Már összesen 100 ember van karanténban Szlovákiában, dél körül egy egész családot helyeztek megfigyelés alá, mert kapcsolatba léptek egy bizonyítottan fertőzött személlyel Kittseében, Ausztriában. Ezen túl viszont három további fertőzöttet is kiszűrtek, összesen már 10 embernél mutatták ki a Covid-19 (hivatalos nevén SARS-CoV-2.) vírust, akiket jelenleg is kezelnek - idézi a Pravda Zuzana Kri¹túfková epidemiológust, aki Peter Pellegrini távozó kormányfővel tartott sajtótájékoztatón.
Szerda reggel Szlovákiában lezárták a Miletièova utcai piacot Pozsonyban, mert egy ruhaárusnál kimutatták a betegséget. Elővigyázatosságból megvizsgálják azokat, akik kapcsolatba léptek vele, valamint fertőtlenítést végezhetnek a területen.
Elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróság épületét is le kell zárni: egy alkotmánybíró, Miroslav Duris ugyanis kapcsolatba lépett egy koronavírus-fertőzöttel.
Peter Pellegrini kormányfő pedig arról beszélt, hogy Szlovákiában hamarosan dönthetnek a rendkívüli állapot kihirdetéséről az országban. De egyelőre nem tervezik az emberek mozgását, vagy szabadságát sértő intézkedések bevezetését. A schengeni határokon is megerősített ellenőrzésekről viszont már a veszélyhelyzet bejelentése előtt dönthetnek.
Szlovákiában már szigorú intézkedésekről döntöttek kedden is: megtiltották a tömegrendezvényeket, az iskolai kirándulásokat, a repülőtereken növelték az egészségügyi dolgozók számát.
Magyarországon jelenleg 13 fertőzött van - a lakosságszám majdnem kétszer nagyobb mint Szlovákiában -, de a budapesti kormány már döntött a veszélyhelyzet kihirdetéséről. Erről szóló összefoglalónkat itt olvashatja.
Koronavírus
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve