Szlovákiában több mint 2200 alapiskola, közel 800 középiskola és 552 speciális oktatási intézmény működik. Az igazgatók már most azon gondolkodnak, miként lehetne csökkenteni a fűtéssel kapcsolatos kiadásokat - írja a pozsonyi Új Szó. Az egyik alapiskolában arra számítanak, hogy mind a gáz, mind az áram megközelítőleg 200-300 százalékkal fog drágulni.
Nagyon félünk. A hideg miatt a gyerekek és a tanárok is lebetegedhetnek, nem tudom, mi lesz így télen – mondta az egyik érsekújvári alapiskola igazgatója, Gabriel Dékány. Az oktatási intézmények egyedül képtelenek kifizetni a magas energiaszámlákat. Ha az állam nem segít nekik, akkor kénytelenek lesznek intézkedéseket hozni, és ezt úgy fogják megtenni, hogy átállnak távoktatásra.
A felsőoktatás is megszólalt
A Szlovák Rektori Konferencia (SRK) szerint a szlovákiai felsőoktatási intézményeket összeomlás fenyegeti. Ezért arra szólítja fel a kormányt, hogy fordítsa vissza a finanszírozásukkal kapcsolatos negatív tendenciát, illetve kompenzálja az energiaválság okozta kiesést.
Kifogásolják a 2021-es és a 2022-es költségvetésük csökkentését és a 2023-ra tervezett 72 millió eurós csökkentést is. Ilyen körülmények között az SRK szerint nem lehet biztosítani az állami felsőoktatási intézmények alapvető működését.
A szervezet szerint a finanszírozásnak el kell érnie legalább a 2020-as szintet. Ezenkívül azt követelik, hogy a kormány kompenzálja az energiaválság okozta kieséseket, továbbá, hogy kompenzálják a nemzeti és európai projekteken belüli kieséseket, ahogy az a környező országokban is történik.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve