Az alkalmazottak toborzása Szlovákiában az éttermek és számítógépes cégek számára a legnagyobb gond - idézte a munkapiaci elemzésekkel foglalkozó Profesia piackutató cég felmérését a pozsonyi Új Szó. Az idegenforgalmi szolgáltatásokban, éttermekben dolgozóknak nagyjából fele 15 és 24 év közötti, döntő többségük 34 évnél fiatalabb.
Ezek az ágazatok ugyan azok közé tartoznak, amelyek a vonzóak a fiatalok számára, de nem lehet őket sokáig megtartani az alacsony bérek miatt - vélik a Profesia szakértői. Sok ilyen vállalkozás ráadásul gyakran feketén fizeti az alkalmazottait. A fiatalok szívesen mennek pincérnek, hogy gyorsan pénzhez juthassanak, de a többségük gyorsan továbbáll, ha jobb munkát talál.
Kapcsolódó
A fő gond, hogy az idősebb generációkhoz tartozók köréből eleve kisebb a kínálat, a fiatal pályakezdőkből pedig nincs olyan sok, hogy teljesen kielégítse a keresletet. Így a cégek között hatalmas harc folyik az alkalmazottakért. A leköszönő kormány által hozott szociális intézkedések miatt alaposan megugrottak a bérköltségek, ezért az elkövetkező időszakban még több vállalkozó dönthet úgy, hogy az alkalmazottait inkább feketén fizeti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve