Az elmúlt évben 360 millió euróval több folyt be Szlovákia államkasszájába annak köszönhetően, hogy az adóhivatal egyre hatékonyabban hajtja be az áfát a vállalkozókon – idézte a pozsonyi Új Szó Igor Matovič pénzügyminiszter. Szlovákia az áfa behajtása terén sokáig a sereghajtók közé tartozott az Európai Unióban. Az Európai Bizottság korábbi jelentései még arról szóltak, hogy évente csaknem 1,6 milliárd euró szivárog el az államkasszából az adócsalások és a különféle adókikerülések miatt.
Az adórés, amely a potenciálisan beszedhető és a gyakorlatban beszedett áfa különbségét jelenti, a 2010-es évek elején még 36 százalék körül mozgott, ami azt jelenti, hogy nem sikerült beszedni a lehetséges adóbevétel több mint egyharmadát. A helyzet aztán fokozatosan javulni kezdett, viszont még pár évvel ezelőtt is jócskán elmaradt az ország az uniós átlagtól, ami 9,2 százalék.
Míg 2019-ben még 18,5 százalék volt az adórés, egy évvel később 16,8, tavaly pedig már csak 12,1 százalék. Konkrét számokban kifejezve ezt azt jelenti, hogy 2021-ben 360 millió euróval több folyt be az államkasszába. Más szóval míg 10 évvel ezelőtt, a világválság idején a 100 eurónyi beszedhető áfából mindössze 65 eurót hajtottak be, tavaly már 88-at sikerült beszedni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve