Idén a hazai gazdaság kitűnő eredményei ellenére megdőlhet a lengyel emigrációs rekord - a Work Service A lengyelek megélhetési migrációja című jelentése szerint 2015-ben 1,275 millióan hagyhatják el az országot külföldi munkavállalás céljából. Ezzel számuk minden eddiginél magasabbra, 3 millió fölé emelkedhet. A fő irány Nagy-Britannia, ahol már 642 ezer lengyel tartózkodik.
A kivándorlás legfőbb indoka a magasabb kereset - ezzel indokolta döntését a 12 hónapon belül emigrálni szándékozók 78 százaléka. Második helyen áll a magasabb életszínvonal 44 százalékkal, ezt követi 37 százalékkal a szakmai perspektíva és ugyanennyinél a világlátás, 29 százalék pedig a jobb egészségügyi ellátást hozta fel indokul.
A hazai munkaerőpiac mellett a demográfiai perspektíva szempontjából a szakértők aggasztónak tartják, hogy a kivándorlók többsége fiatal, akik vagy családostól mennek, vagy kint alapítanak családot, és nem is szándékoznak visszatérni. Az emigrációt tervezők 63 százaléka 35 évesnél fiatalabb.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve