Az újság brüsszeli és belgrádi forrásokra hivatkozva kedden azt írta internetes oldalán, hogy az Európai Bizottság szeptember 15-én befejezte éves jelentését Szerbia integrációs előrehaladásáról, és a fejezetek többségében "enyhén kritikus hangnemben" ír Szerbia felkészültségéről. A lap úgy tudja, hogy a jelentésben felvázolták azokat a feltételeket, amelyeket Szerbiának teljesítenie kell ahhoz, hogy meghatározzák számára a csatlakozási tárgyalások megkezdésének dátumát. A feltételek elsősorban Koszovóval függenek össze - értesült a liberális napilap.
A Danas szerint az Európai Bizottság megállapítja, hogy a választások megtartása miatt Belgrád az integráció terén több területen nem érte el a várt előrelépést, kezdve a Pristinához fűződő kapcsolatok rendezésétől, egészen az igazságszolgáltatás reformjáig, a korrupció elleni harcig és az emberi jogok érvényesítéséig. A bizottság szerint Szerbia a csatlakozási tárgyalások megkezdésére akkor lesz készen, ha teljesíti a felsorolt feltételeket - írja a belgrádi lap.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve