Két-három hét múlva számít a delta koronavírus-variánssal való fertőzöttség tetőzésére Mirsad Derlek, a szerb kormány egészségügy államtitkára - adata hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Várakozásai szerin tsokkal több lesz a fertőzött, mint amire korábban számítottunk, és a polgároknak számítaniuk kell a népszerűtlen intézkedések bevezetésére
Egyebek között felmerülhet a tömeges gyülekezés és a szórakozóhelyek nyitva tartásának korlátozása is. Derlek beszámolója szerint a felnőtt lakosság 51,7 százaléka vette fel a védőoltást, és a helyzet olyan, mintha ezzel be is fejeződött volna az oltási kampány, azaz mintha az oltatlanokból már senki sem akarná magát megszúratni.
Kapcsolódó
A belgrádi kormány mellett tevékenykedő válságstáb következő ülésén újra szót ejtenek a motivációs lehetőségekről: a nyereményjátékokról, de részleteket egyelőre nem közölt erről az államtitkár. Más forrásból úgy tudni, hogy tárgyalnak az egészségügyi és oktatásügyi dolgozók beoltásának kötelezővé tételéről. Derlek az ellenkező jelek ellenére meg van győződve arról , hogy megtalálják a módját, hogy Szerbia eljusson a 70-80 százalékos átoltottságig.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve