Mivel jól haladnak az előkészületi munkálatok, még az idén elkezdődhet a Belgrád-Nagybecskerek-Újvidék autópálya építése – adta hírül szerb sajtóinformációkra támaszkodva a vajdasági Szabad Magyar Szó. Április utolsó napjaiban mutatták be az autópálya területrendezési tervezetét az építésügyi minisztériumban.
Az eredetileg 2022-re tervezett munkálatok azonban valószínűleg már ebben az évben elkezdődnek. A részletes tervek a 113 kilométeres autópályán 12 csomópontot, három hidat és egy felüljárót irányoznak elő, a beruházás értéke pedig 600 millió euró. A részleteket is megtekinthetők a belgrádi kormány internetes oldalán.
Aleksandar Vucic, Szerbia államfője nagyjából egy hónappal ezelőtt, március 23-án jelentette be, hogy megépül a Bánátot Belgráddal összekötő autópálya. Emellett azt is elárulta, hogy egy kínai cég végzi majd a munkálatokat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve