Hétmilliárd eurót küldenek haza a külföldön dolgozó románok évente - közölte a Digi24. A hírtelevízió egy a migrációval és munkavállalással foglalkozó alapítvány adatait idézi, amely szerint a külföldön élő romániai munkavállalók emellett még évi 30 milliárd eurót takarítanak meg - ez az összeg azonban már nem kerül Romániába.
Megközelítőleg ötmillió román állampolgár dolgozik külföldön, ebből 3,5 millió rendszeresen küld pénzt haza. Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) szerint egy Olaszországban dolgozó román állampolgár évi 19 ezer eurót keres. Ebből kilencezer fedezi a napi költségeket, kétezret hazautal Romániába, nyolcezret pedig megtakarításként félretesz - írta a maszol.ro.
Ezekből az összegekből kiindulva a jelentést összeállító Flame Alapítvány azt állítja: a külföldön dolgozó román állampolgárok a hazai gazdaságnak egy 28 milliárd eurós befektetést is jelenthetnek. Ezen kívül a hazaküldött összegekből mindegyik család évi kétezer eurót tesz félre, ami ismét kétmilliárd eurót jelent. Ez összesen 30 milliárd euró évente, ami hatalmas lehetőséget jelent a román gazdaságnak - közölte Cristina Dobre, az alapítvány vezetője, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a külföldön élők több mint fele arra is gyűjt, hogy otthon vállalkozást indíthasson az összegyűjtött összegekből.
A tanulmány szerint egyébként ez már fordulatot jelent, a korábbi években a munkavállalók többsége lakásvásárlásra vagy építésre gyűjtött, most azonban 62 százalékuk már vállalkozást indítana a külföldön összeszedett pénzből.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve