Csak július második felében két helyen, Dubrovniknál és Kastelánál is azt tapasztalták, hogy szennyvizet öntenek a tengerbe. Nemrég Braè szigeténél az egyik horvát hajóskapitány arra lett figyelmes, hogy a lehorgonyzott hajókról egyenesen a vízbe zúdítják az emberi ürüléket.
Az esetek nem elszigeteltek, a horvát környezetvédelmi felügyelet a nemrégiben jelzéseket tett ki a Dubrovniktól alig 7 kilométerre fekvő Koloèep partján, amellyel megtiltották a fürdőzést - olvasható a portálon.
A Dubrovniki Egyetem tengerészeti tanszékének vezetője szerint szabályozni kellene a hajó- és jachtforgalmat, ahogy más országokban teszik. Nem szerencsés az sem, hogy bár a horvát szabályozás úgy szól, hogy szennyvizet csak a nyílt vízbe szabad üríteni, a kikötőkbe nem, pontosan nem definiálták, mit is jelent a nyílt víz.
Legalább ennyire fontos, hogy a fekália ugyan biológiailag lebomlik, a kórokozók pedig elpusztulnak, de ehhez is időre van szükség.
Sok a műanyaghulladék is
Egy nemrég megjelent tanulmány szerint a Földközi-tenger és a Kelta-tenger után az Adriában található a legtöbb műanyaghulladék egész Európában. Ennek az oka elsősorban az, hogy az Adriai-tenger kicsi, sekély és félig zárt. Az áramlatok és viharok által besodort szemét általában ott is marad.
Az adriai szennyezés már nem csak a turizmust, hanem helyiek egészségét is veszélyezteti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve