Az elmúlt egy évben romlott Magyarország külgazdasági helyzete: a brexit miatt néhány év múlva biztosan kevesebb elosztható pénze lesz a EU-nak és akár le is állíthatják a kelet-közép-európai országok felzárkózásának támogatását - mondta a Magyar Nemzetnek Zsidai Viktor közgazdász.
A szakértő nem tart attól, hogy a magyar kormány túlfeszítené a húrt az EU-val folytatott jelenlegi vitájában, mert semmiképpen nem akarja elveszteni az uniós támogatásokat (12 ezer milliárd forintot köthetnek el a jelenlegi pénzügyi ciklusban). Ha azonban nem számíthatnak majd ezekre az összegekre, mondhatják azt, hogy semmit sem kapunk, ezért nincs értelme bent maradni.
Kapcsolódó
A kedvező első negyedéves GDP-adatról elmondta, hogy jelenleg a bérnövekedés húzza a gazdaságot, ám ez nem a hatékonyság javulásából származik, hanem a vállalatok a jövőtől veszik el az ehhez szükséges pénzt. A profitjukat és a beruházási keretüket csökkentik annak érdekében, hogy kifizethessék a magasabb béreket. Ezt néhány évik lehet csinálni, ám utána kifogynak a pénzből a cégek, plusz elolvadnak az uniós pénzek, így hajtóerő nélkül marad a magyar gazdaság.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve