A Lengyelországban bő egy évvel ezelőtt hatalomra került radikális jobboldali Jog és Igazságosság pártja megvalósította legfontosabb választási ígéretét az 500 plusz program bevezetését, ami máris nem várt mellékhatásokkal jár - derült ki a Gazeta Prawna című gazdasági lap cikkéből.
A megtartott ígéret úgy szólt, hogy az állam minden második, harmadik, többedik gyermek után 500-500 zlotyt (36 ezer forint) fizet kiegészítő családi támogatásként, függetlenül attól, mennyi jövedelemmel rendelkezik a háztartás. Szakértők szerint a PiS ennek az ígéretnek köszönhette választási győzelmét.
Ugyanakkor az osztogatás természetesen jókora lyukat ütött a költségvetésen, ám ez a kiszámított mellékhatás, míg a váratlan fejlemény az, hogy a program indulását követő fél évben, idén szeptemberig 150 ezer nő hagyta ott a munkahelyét az 500 plusz miatt.
A lengyel statisztikai hivatal felmérése szerint a kilépett asszonyok a háztartás vezetésével kapcsolatos családi kötelezettségeikre hivatkoztak. Az érintettek 25 és 44 év közöttiek. Távozásuk talán hozzájárulhatott ahhoz, hogy az elmúlt időszakban gyorsan csökkent a munkanélküliek száma.
Szakértők szerint érthető, hogy sok nő kihasználja az 500 pluszt munkahelye elhagyására, mert ők kapják a legnehezebb és legrosszabbul fizetett munkákat. Rövid távon nem is jelent ez gondot, ám hosszabb távon csökken a szolgálati idejük, ezért a nyugdíjuk kíméletlenül alacsony lehet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve