Több mint 3,5 ezer lengyel nyújtott be állampolgársági kérelmet Nagy-Britanniában 2019 első negyedében - idézte a hivatalos statisztikát az onet.pl. Ez a legmagasabb szám az uniós országok lakosai közül, csaknem 20 százalékkal több mint bármely más nemzet állampolgáraié. Az összesített adatok szerint 2018 áprilisa és 2019 márciusa között 10,4 ezer kérvényt adtak be a lengyelek, pozitív döntést 8,8 ezren kaptak.
A brit állampolgárság elnyeréséhez szükség van az állandó ott tartózkodásra összességében legalább hat egymást követő évben, amelyből öt évről kell dokumentummal is igazolni az ott tartózkodást. Az állampolgárság elnyerésének költsége jelenleg 1330 font (475 ezer forint).
Amióta a brexitet 2016-ban megszavazták, 23 586 lengyel adott be brit polgársági kérelmet. Emellett 103 ezer lengyel iratkozott fel az új, ingyenes letelepedési rendszerbe, amely Nagy-Britannia uniós kilépése után garantálja az EU-s bevándorlóknak a uniós állampolgári jogaik érvényesítését, anélkül, hogy a brit lenne a második állampolgárságuk.
A lengyelek egy része - különösen a fiatalabb családok - várhatóan elhagyják a szigetországot, és hazatérnek a brexit előtt, de sokan vannak azok is, akik már letelepedtek az országban, és további lépéseket is tesznek az integrációjukért. A legutóbbi adatok szerint Nagy-Britanniában legalább 73 ezer olyan lengyel állampolgár él, aki már ott született.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve