A nyilvántartásokban összesen 20,88 millióan szerepelnek, ami 2008 októbere óta a legalacsonyabb szám - idézi az MTI a spanyol munkaügyi minisztériumot.
A legnagyobb arányú csökkenést a szolgáltatói szektorban és az iparban tapasztalták júniusban, amely a munkanélküliség csökkenése szempontjából hagyományosan kedvező hónapnak számít, főként a turizmus aktivitásának köszönhetően. A szektor a spanyol gazdaság egyik pillére, amely a koronavírus-járvány évei után most kezd újraéledni - hangsúlyozta a szaktárca.
A spanyol kormány az eredmények további javulásával számol, a tavalyi 13,3 százalék után idén 12,8 százalékos munkanélküliségi rátával tervez.
A munkaügyi minisztérium jelentésében beszámolt arról is, hogy júniusban a foglalkoztatás is erőteljesen, 115 ezerrel növekedett, míg az elmúlt egy évben mintegy 838 ezerrel bővült. Az idei év hatodik hónapjában a foglalkoztatottak száma meghaladta a 20,34 milliót a dél-európai országban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve