Az április elsején hatályba lépett jogszabály szerint a mintegy két hónapnyi szabadság örökbefogadás esetén is megilleti a szülőt.
Az előírások alapján az első két hét kivétele meghatározott, de a fennmaradó hat hetet a gyerek egy éves koráig felhasználhatja szabadságként az apa, akár megszakításokkal is. Az apasági szabadság nem ruházható át az anyára.
A rendelkezésről március elsején határozott a szocialista spanyol kormány, azzal a céllal, hogy fokozatosan egyenlővé tegye a két szülőt megillető szabadság idejét.
A jogszabály értelmében az apasági szabadság 2020-ban 12 hétre emelkedik, és 2021-re éri el az anyáknak most járó 16 hetet. Az előzetes számítások szerint az intézkedés ebben az évben az államnak 226 millió eurós, a munkáltatóknak pedig 53 millió eurós költséget jelent.
A spanyol állami közlönyben most megjelent és ezzel életbe lépett jogszabálynak harminc napon belül meg kell kapnia a parlament jóváhagyását is, különben semmissé válik.
A négy hét múlva esedékes előrehozott parlamenti választások miatt a törvényhozást már feloszlatták, ezért a feladatkörét ilyenkor ellátó hatvan fős testület szavaz majd a rendelkezésről, várhatóan még ezen a héten.
Spanyolországban az apasági szabadságot legutóbb tavaly módosították, az akkori konzervatív néppárti kormány növelte négyről öt hétre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve