Az adatok szerint a spanyol gazdaság éves szinten 3,1 százalékkal nőtt az április-júniusban az első negyedévi 2,7 százalékos bővülés után. A kimagasló eredmény nem volt váratlan: a spanyol központi bank előrejelzésében épp ekkora növekedést prognosztizált.
A gazdasági válság után, 2013 végén mutatkoztak először a növekedés jelei a dél-európai országban. A Banco de Espana szerint a 2014-es év jelentette a fordulatot, amikor ez a növekedés egész évben folytatódott és tartósnak bizonyult, köszönhetően a bevezetett reformoknak és több, kedvező külső körülménynek, mint például a kőolaj világpiaci árának csökkenése, az euró gyengülése és az Európai Központi Bank expanzív intézkedései.
A gazdaság élénkülésének hatására tíz éve nem látott mértékben bővült a foglalkoztatottság Spanyolországban a második negyedévben, bár még így is az egyik legmagasabb - 22,4 százalékos - Európában.
A spanyol kormány erre az évre 3,3 százalékos gazdasági növekedést vár. Tavaly év végén még 2 százalékos növekedést tervezett 2015-re, ezt idén februárban módosították 2,4 százalékra, majd áprilisban 2,9 százalékra, július elején pedig 3,3 százalékra. 2016-ra 3 százalékos növekedéssel számolnak az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságában.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve