Nemcsak egy pár évig lesznek drágák az élelmiszerek; nem átmeneti egyensúlyhiányról van szó - mondta hétfőn a brazil José Graziano Da Silva.
Az új főigazgató kifejtette, hogy a drágulás a pénzpiacokkal van összefüggésben, és amíg nem lesz stabil a globális pénzügyi rendszer, addig magasak lesznek a nyersanyagárak.
Az élelmiszerek ára idén februárban világszerte csúcsra emelkedett. Az árak a véres lázongásokat kiváltó 2007/2008-as élelmiszerválság idején regisztrált szintet is meghaladták.
Márciusban aztán - nyolc hónapig tartó folyamatos emelkedés után - csökkenés indult, és az OECD-FAO nemrégiben megjelent tanulmánya szerint a trend a következő hónapokban sem változik. Az idei betakarítási szezon jónak ígérkezik, az árak így rövid távon mérséklődnek, a magas szintet azonban nem hagyják el.
A FAO szombattól július 2-ig tartja kétévenként szokásos konferenciáját római székházában, ahol egyebek mellett megvitatják a világ élelmezésének és mezőgazdaságának állapotáról készült jelentést.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve