A Szabadkai Közegészségügyi Intézetben január közepén diagnosztizálták az első beteget AH1N1 vírussal, vagyis úgynevezett sertésinfluenzával, de nem kell járványtól tartani - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.
Az idény kezdetétől több mint 52 ezer páciens jelentkezett az egészségházakban influenzához hasonló tünetekkel, ami 12 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban.
Kapcsolódó
Az első H1N1 A típusú vírust egy kiskorú lánynál diagnosztizálták, akinek állapota már jó, otthon lábadozik. A használt influenza elleni védőoltás egyaránt védelmet nyújt az AH1N1, az AH3N2, valamint a B vírus ellen is.
Szabadka idén 4500 oltást kapott, amelyeket mind egy szálig felhasználtak. Ez azt mutatja, hogy tudatosabbak lettek az emberek az egészségük megőrzése terén. Az influenza szerbiai pusztítása a jövő hónap közepén érheti el tetőfokát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve