Ilham Alijev pénteken azt mondta: "hazugságok azok a külföldi sajtóban a napokban megjelent híradások, amelyek szerint Baku segélyt kért külföldi pénzügy intézményektől".
Előző nap, csütörtökön a helyzetre rálátó egyik forrás a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy az azeri kormány 3 milliárd dollár segélyt kér az IMF-től, további 1 milliárd dollárt pedig a Világbanktól.
Az IMF pedig még szerdán arról számolt be, hogy tárgyalásokat folytat a bakui kormányzattal pénzügyi támogatás lehetséges nyújtásáról. A Világbank bakui képviseletének szóvivője pedig csütörtökön azt mondta: az IMF és a Világbank képviselői Azerbajdzsánba érkeztek, hogy egyeztessenek a pénzügyi támogatásról.
A pénzügyminiszter szerint nem olyan rossz a helyzet
Az AP jelentése szerint az azeri kormányzat próbálja a tárgyalások fontosságát jelentékteleníteni. Samir Sharifov azeri pénzügyminiszter megfogalmazása szerint "nálunk nem olyan rossz a helyzet, hogy nagyon rövid távon bárkitől kölcsönt kellene kérnünk. Sőt, épp mi nyújtunk másoknak hitelt". Hozzátette, hogy "a tárgyalások nem azonnali, jelentős támogatás megadásáról szólnak az IMF és a Világbank részéről".
A pénzügyminiszter szerint a megbeszélések célja, hogy tisztázzák, "milyen technikai segítséget nyújthat az IMF az azeri bankszektornak az elmúlt időszakban bekövetkezett változások fényében".
Az azerbajdzsáni fizetőeszköz, a manat az elmúlt 12 hónapban mintegy felére gyengült a dollárral szemben. A manat árfolyamának gyengülését a kőolaj drasztikus árcsökkenése okozza. Az olaj- és gázkivitel teszi ki az azeri export 95 százalékát, és az állami bevételek 75 százalékát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve